Kör-élet Magyarországon

Dél-Buda

Bemutatkozás

Körünk hivatalos megnyitója 2014 februárjában volt Tibor jó tanácsával számunkra: legyetek baráti kör. Azóta rendszeresen találkozunk havi két alkalommal. Minden hónap második csütörtökén 18-tól 21 óráig nagy beszélgetéseket tartunk, melyek témája igen változatos. Az alapítványban történtek megbeszélésén kívül néha csak egyszerű, baráti csevej, máskor komolyabb téma vetődik fel valamely változatos tárgykörben – vagyis az égegyadta világon mindenről.

Olykor vendégeket hívunk meg, akik elkápráztatnak bennünket tudásukkal. (Jöttek hozzánk interaktív előadást tartani pl. számmisztikáról, önismereti játékokat játszottunk, rajzelemző-rajzpedagógus ismerősünk fejlesztette kifejezőkészségünket a rajzolás területén.) Volt, hogy egyik társunk, aki görög lévén imádja a balkáni táncházakat, jól megtáncoltatott bennünket.

 

Vidéki és külföldi elérhetőségeink

Kezelések helye és időpontjai 

Kör-élet Dél-Budán Szeretet Fénye

Miért jó ide tartozni?

Lényegesnek tartom körvezetőként, hogy minden alkalommal többek legyünk, amikor elhagyjuk a helyszínt, ahhoz képest, mint ahogy megérkeztünk. Ehhez persze a legfontosabb segédeszközöket is használjuk: vidámság, szeretet, egymás megértése, elfogadása. (Zárójelben jegyezném meg, hogy rendszeresen bevetünk kisebb eszközöket is a hangulat fokozására, úgymint csoki, sütemények, tea… A nyári szünetben pedig a Duna-partra sétálunk ki, ami külön élmény).

Sok szeretettel várjuk körünkbe mindazokat, akik Budapest dél-budai részén vagy Buda környékén élnek vagy dolgoznak és kiváncsiak rá, hogy mit is csinálunk. /Gitta/

Mert hasonló szellemiségű, jó humorú, meghitt és szeretetteljes tagokkal vagyok együtt kortól függetlenül, ami olyan hangulatot ad az egész körnek, amiért érdemes odajárni. /Évi/

Amikor együtt vagyunk, végtelen Szeretetet, Egységet érzek. Minden beszélgetés után megfogalmazódik bennem egy üzenet ami nekem szól. Sokat tanulok a Társaimtól és amióta oda járok, az Alázat fontos szerepet kapott az Életemben. Boldog vagyok, amikor Együtt vagyunk!!! /Mária/

Hasonló gondolkodású, hasonló problémákkal küzdő, de nyitott, szeretettel teli emberek vannak a csoportban, akiktől sokat tanulhatok, én is nyitott lehetek. Végtelen sok szeretetet kapok itt és nagyon jó Veletek! /dr. Erzsi/

Azért, mert önmagam lehetek a társaim között; mert ha valamelyik társunknak szüksége van segítségre, akkor közös szeretet-energiacsomagot küldünk neki; mert sokat kacagunk együtt; mert figyelünk egymásra, meghallgatjuk egymást; mert fejlődünk a magunk tempójában, és mindezt egy biztonságos közegben a társak között van lehetőségünk megélni; mert Gitta mindent megtesz, hogy együtt lehessünk és tehessünk magunkért, egymásért a Körben. Hát, most röviden ennyi lett. Hiányoztok!! /Betty/

Nagyon feltöltődöm, rengeteget nevetünk és külön ajándék, hogy újra és újra találkozhatunk, miközben egymás között új minőségű barátságok szövődnek. Ha közös programot szervezünk, mindig van benne valami plusz, valami, amit csodának is hívhatunk. A tiszta, őszinte megnyílások a körtagok felé különösen fontosak, ahogy követjük egymás életét! Szerintem csodálatos körvezetőnk van. Meleg szív, temperamentum és humor. És ez így mindannyiunkra hat. /Gabi/

A kör olyan, mint egy nagy meleg szívű család. Mindig megtölti az ember szívét szeretettel. /Ági/

Lehet, látszólag egy ilyen együttlét alatt nem történik semmi különös, csupán együtt vagyunk. Mégis sokszor hazafelé menet döbbenek rá, hogy nahát mennyire könnyűnek érzem magam, pedig milyen fáradtan érkeztem. Egyszerűen csak összeérnek a lángok és kioldódnak, megoldódnak dolgok, akár tudatosul bennünk, akár nem. Megtörténik. Megemel, kiegyenlítődik, helyére kerül. Csupán annyitól, hogy adjuk magunkat. /Szuli/

SEGÍTS, HOGY SEGÍTHESSÜNK!

Nonprofit alapítványként, ingyenesen végzett kezeléseink hátterének megteremtéséhez, fenntartásához, önismereti, kulturális és hagyományőrző tevékenységeink megvalósításához minden támogatást köszönettel fogadunk – legyen szó egyéni, céges adományról, illetve a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásáról!

Köszönjük, ha felajánlod részünkre személy jövedelemadód 1%-át! Neked csak pár perc, de nekünk sokat jelent!
Támogatási lehetőségek >>