Regélő Fehér Táltos Dobcsapat

Regélő Fehér Táltos Dobcsapat

Szoros kapcsolatot ápolunk a Szeretet Fénye közösségének tagjai által létrehozott Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesülettel, amelynek dobcsapata rendszeres fellépőnk és támogatónk. A dobcsapat Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület néven 2007 januárjában alakult 27 fővel. Az egyesület 2010-ben közhasznú fokozatot kapott. Szándékuk az ősi magyar hagyományokat, értékeket megjeleníteni, és felébreszteni a szeretetet az emberek szívében, vinni a fényt az összefogásért, az emberek egységéért.

Tagjaik között vannak idősebbek és fiatalok is, közösségük olyan, mint egy nagy család. A hétköznapi életben a legkülönbözőbb területeken dolgoznak, de ott is figyelnek arra a lelkiségre, amit a színpadon képviselnek. A csapat tevékenysége önkéntes vállalás, így felbecsülhetetlen az, amit a közönségüktől kapnak: a szeretet és hála, ami feléjük is árad. Fontos alapelv, hogy az egyesület politikától és vallási hovatartozástól független.

Regélő Fehér Táltos Dobcsapat Baráti Köre

A Baráti Kör 2014-ben azért jött létre, hogy a Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapatának egyre népesebb kedvelő és rajongó tábora számára lehetőséget biztosítson és keretet adjon a Dobcsapattal, valamint a Baráti Kör meglévő és leendő tagjainak egymással való élő kapcsolattartására, továbbá, hogy háttérmunkájával támogassa a Dobcsapat tevékenységét. 

További információ a Baráti Körről: www.rftbk.hu

Tekints bele tevékenységünkbe 

Itt találhatsz pár videót és képet a Regélő Fehér Táltos Dobcsapat tevékenységéről. Ha még többre vagy kíváncsi illetve tudni akarod, mikor és hol találkozhatsz velük személyesen, figyeld a naptárt vagy keresd fel őket a www.taltosdob.hu honlapon.

SEGÍTS, HOGY SEGÍTHESSÜNK!

Nonprofit alapítványként, ingyenesen végzett kezeléseink hátterének megteremtéséhez, fenntartásához, önismereti, kulturális és hagyományőrző tevékenységeink megvalósításához minden támogatást köszönettel fogadunk – legyen szó egyéni, céges adományról, illetve a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásáról!

Köszönjük, ha felajánlod részünkre személy jövedelemadód 1%-át! Neked csak pár perc, de nekünk sokat jelent!
Támogatási lehetőségek >>