Embernek lenni s hasznosnak, minden körülmények között

A Szeretet Fénye Közhasznú Alapítvány vezetője, Fazekas Bence – magáról:

1970. május 25-én születtem Budapesten, felnőtt gyermekeim vannak – egy fiam és egy lányom -, valamint egy fiú unokám.

Gyerekkorom óta érdekelt, hogy mi az Élet, ki vagyok én – a nővéremmel egymást kérdezgettük: Neked milyen énnek lenni? Milyennek látod a világot, neked ugyanolyanok a színek, mint nekem? Ugyanazt érzed? Mivel vallásos családba születtem, nem volt kérdés, hogy van-e Isten, csak az, hogy miért olyan, amilyen.

18 éves koromban határoztam el, hogy boldog akarok lenni!! Ez banálisan hangzik, de akkor ez a megvilágosodást jelentette, és azt, hogy ezért akarok, és tudok is tenni…

Innentől valahogy robbanásszerűen felgyorsultak az események, és belevetettem magam a belső, lelki ösvények megismerésébe. Korábban nagy, erős, rettenthetetlen hős akartam lenni, aki a gyengéket, elesetteket védelmezi, s gyávaságomban az álmodozásba menekültem, majd misztikus belső mester, mágikus erők birtokosa, bölcs guru – mondanom sem kell, egyik sem lettem.

1996-ban találkoztam Tiborral, aki a 9 perces halálélményét követően nemcsak mesélt erről: „szólni kéne az embereknek, hogy ne így éljenek”, hanem cselekvő módon meg is mutatta azt a gyakorlatban. Módszereket, technikákat hozott át „odaátról”, amelyek segítik az embert, hogy önmagára találhasson, és Isteni, univerzális gyökereire. Ennek érdekében egy, a Reikivel rokon energiakezelési rendszert valósított meg, Szeretet Fénye néven. Masszázstechnikákat és önfejlesztő módszereket, foglalkozásokat, táborokat is kidolgozott, és e köré családias jellegű csoportokat – úgynevezett Köröket szervezett. E mozgalom lett a Szeretet Fénye Szervezete.

1997-ben váltam Tibor tanítványává, először 2002-ben, majd véglegesen megerősítve feladatomban 2016-ban is kinevezett a Szeretet Fénye mozgalom vezetőjének, s az utódjának. 24 év önkéntes munka után most főállásban ennek élek, előadásokat, tanfolyamokat, műhelymunkákat, táborokat, személyes beszélgetéseket tartok főként Magyarországon, ahol élek, de évek óta Ausztriában, Spanyolországban, Wales-ben (UK), és már Svájcban is – mind személyesen, mind interneten (Zoom) keresztül.

Célom-célunk az előbb említett eszközökkel a Szeretet eszméjének átadása, az Ember önmagára találásának támogatása, így a Földi élettér rezgésszintjének emelése – személyes, hétköznapi életünk, tetteink példáján keresztül, „szívtől-szívig”; a Szeretet és Boldogság megvalósítása.

A világot nem tudom megváltoztatni, de magamat igen! Ha én jobbá válok, egyre inkább önmagammá, az egész világ fényesebb lehet általam is.

Egy kedves, Szeretetteljes ember szeretnék lenni…

Mit mondanak az előadásain résztvevők?

 

Számos különböző témájú személyiségfejlesztő előadáson és workshopon jártam, amit Fazekas Bemce tartott és minden alkalommal rendkívül megvilágító erejűnek találtam őket, Bence úgy képes elmagyarázni a dolgokat, hogy könnyen érthetők legyenek, nagyon megragadó természetű ember, és mindenkit külön egyéniségként kezel olyan módon, hogy mindenki különösen fontosnak tudja magát érezni, és ez hatalmas bizalmat ébresztett felé. Bencének kiváló a humorérzéke, amit használ is arra, hogy elmagyarázzon dolgokat, köszönök mindent, Bence, amit megosztottál velem.

EAMON SMITH (ÍR), PROJEKTMENEDZSER

 

Csak ülünk és hallgatjuk Bence minden előadását… de nem csak a fülünkkel, hanem a szívünkkel is. Bence minden előadásában segít nekünk abban, hogy közelebb kerüljünk valódi énünkhöz és bátorít bennünket arra, hogy éljünk a legjobb életünket feltétel nélküli szeretetben önmagunk és egymás iránt… csodák történnek, amikor hallgatjuk őt, de ehhez meg kell nyitnunk a szívünket önmagunk felé, egymás és az egész világ felé…

EDIT (MAGYAR), MIKROBIOLÓGUS

 

Az egyszerűség és a sokszor meglepően földi humor elbűvölt, az első perctől kezdve ez fogott meg. Emlékszem az első előadásra 2009-ből, ahol tátott szájjal ültem, és hol bólogattam, hogy igen, igen, szerintem is, hol pedig kitört belőlem az őszinte nevetés. Így is lehet a legmélyebb témákról beszélni? Ezzel együtt a tűpontos megfogalmazások, az egyszerűségben rejlő mélység pedig megindító és elgondolkodtató volt. Érzékeny és sallangmentes mondatok, a megfelelő időben a megfelelő jelzés, ami minden esetben előre vitt. Ma már azt mondhatom, hogy életem legnehezebb helyzeteit sikerült megoldanom Bence segítségével és mindazzal, amit ő képvisel szeretettel és szeretetben. Biztos, hogy nélküle nem az lennék, aki most vagyok; nélküle nem leszek az, akivé folyamatosan válok.

DR. NAGY GABRIELLA ÁGNES (MAGYAR)

 

Bence emberségből példát, szeretetből mintát ad számomra. Nélküle és e nélkül a közösség nélkül nem lennék az, aki vagyok! Olyan esszenciális tudást képvisel, hoz le a hétköznapi ember szintjére, ami segít, hogy boldogabb, szeretetteljesebb, igazabb emberré válhassunk. Hálát érzek azért, hogy hiteles tanítóm és csodás mesterem egyben.

ERIKA (MAGYAR), KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNER ÉS TANÁCSADÓ, HUMÁNMENEDZSER, VÉDŐNŐ

 

Hálás vagyok Bencének az önismereti foglalkozásaiért. Ezek az “utazások” az elméleti ismeretek mellett olyan, a mindennapokban is alkalmazható tudást adnak a kezünkbe, amellyel harmonikusabbá, kiegyensúlyozottabbá és boldogabbá tehetjük az életünket és a kapcsolatainkat. Mindezt mindenki számára érthető példákkal szemléltetve és humorral fűszerezve. Alig várom a következő alkalmat!

ZSANI (MAGYAR), JÓGA OKTATÓ

 

Amikor Bencét hallgatom, akkor mindig kapok legalább 1-2 hasznos gondolatot. amely által közelebb kerülhetek önmagamhoz, hogy ki vagyok, miért is vagyok itt a földön, mi a feladatom, az életem értelme. Gyakorolhatom az önszeretet, amely által jobban és könnyebben tudom megélni a mindennapok kihívásait, szeretetteljesebben fordulhatok azok felé, akik körbevesznek és tehetek azért, hogy a föld jobb, szeretettel telibb hely legyen

GÁBOR (MAGYAR), SERVICE MANAGER

 

Bence számos előadásán vettem részt az elmúlt öt évben. Sok érdekes témáról beszélt, az élet és a szeretet különböző aspektusairól. Rengeteget tanultam belőlük. Hálás vagyok a barátságáért és mindenért, amikor segített, bátorított, hogy a legjobbat hozzam ki magamból.

KATHLEEN MISSION (AUSTRALIAN), HIPNOTERAPEUTA

 

Bence előadásain és workshopjain élmény a magyar és a nemzetközi társakkal közösen megmerülni a Szeretet Fénye óceánjában, együtt átélni a nagycsaládban az összetartozás érzését, azt a szeretet-kapcsolódást, ami szavakban nem kifejezhető.  Nekem nagy segítséget nyújtanak az előadásokon elhangzottak és a foglalkozásokon tanult technikák a hétköznapjaimban lelki, szellemi és testi szinten, és támogatást nyújtanak a tudatos életvezetésben és az önszeretet megélésében. Nagyon szépen köszönöm, hálás vagyok, hogy 11 éve részese lehetek és szeretettel ajánlom mindenkinek.

SZABÓ ILDÓ (MAGYAR), NÉMET NYELVTANÁR, FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS

Mióta 2017 decemberében találkoztam Bencével, különböző előadásain volt lehetőségem részt venni. Minden egyes alkalommal gondolatokat indít el bennem, amiken aztán újra és újra eltöprengek a rá következő napokban (belül) és átrendezem a dolgaimat és figyelek. Minden, amit mond, nagyon egybecseng bennem és úgy érzem, mintha csak emlékeznék. Mindig van egy mondat, egy szó, ami valamit elindít, és más belső tudáshoz kapcsolódik, így minden értelmet nyer. Az előadásain laza hangulat van, és a sajátos humornak köszönhetően nagyon gyorsan ráhangolódik a hallgatóságra. Köszönöm, Bence… folytatjuk az utat.

JOSE MIGUEL SORIA (SPANYOL), HIPNOTERAPEUTA, HIPNOTIZŐR