Nemzetközi Kulturális Találkozó

Kedves Barátaink, Ismerőseink!

Hálás szívvel köszönjük Mindenkinek, aki részt vett a 2023. június 3-i rendezvényünkön, az Ózdi Olvasó impozáns épületében. 4 év után újra
átélhettük a személyes találkozás erejét. Ölelések, beszélgetések, mosolyok és gyakran örömkönnyek átitatta levegő lengte be napunkat.

Köszönjük, hogy megmutathattuk egymásnak, barátainknak, ismerőseinknek, a helyieknek, szívből jövő táncos, énekes, verses
produkcióinkat, a közösségünk összefogásában, együttműködésében rejlő valódi erejét.

Köszönjük annak a kb. 200 fő önkéntesnek, aki szereplőként, segítőként előzetesen és aznap hozzájárult a rendezvényünk sikerességéhez. Idén is
többen kérdezték, hogy milyen profi rendezvényszervező csapat áll mögötte, mert ilyen emberséget, mosolygó „személyzetet” és résztvevőket
nem sok helyen tapasztalni manapság.

A 27. Nemzetközi Kulturális Találkozó előkészületei már elkezdődtek, szeretettel várunk mindenkit 2024 tavaszán! A részletekkel kapcsolatban későbbiekben jelentkezünk.

A Szeretet Fénye csapata

SEGÍTS, HOGY SEGÍTHESSÜNK!

Nonprofit alapítványként, ingyenesen végzett kezeléseink hátterének megteremtéséhez, fenntartásához, önismereti, kulturális és hagyományőrző tevékenységeink megvalósításához minden támogatást köszönettel fogadunk – legyen szó egyéni, céges adományról, illetve a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásáról!

Köszönjük, ha felajánlod részünkre személy jövedelemadód 1%-át! Neked csak pár perc, de nekünk sokat jelent!
Támogatási lehetőségek >>