Kultúra

„A mai fában a holnap virága alszik.
Bennünk is rejtett mag él, gyümölcsözik.”

(Szepes Mária)

A kultúrát az Ember szép iránti vágya, és az alkotás igénye hozta létre. Ezen törekvések, mint könnyű szárnyú pillangók rebbenései mindannyiunk lelkében ott rezegnek. Alapítványunk fontosnak tartja, hogy olyan lehetőségeket teremtsen tagjai és az érdeklődők számára, melyekben nemzeti és egyetemes kultúránk minél több területén felszínre tudják hozni a szunnyadó értékeket, tehetségeket. Ezen alkalmak a fejlődés lehetőségét teremtik meg nemcsak az egyén, de a közösség számára is. Különböző tánckörök, énekkar, kulturális műhely, humor társulat, kreatív körök, az újság szerkesztősége, valamint mindezek együttese, az Országos Találkozó várja az arra nyitott érdeklődőket.


Ma 2018. 10. 16, kedd,
Gál napja van.
Holnap Hedvig napja lesz.
Pillanatképek
„Millió csillag ragyog fent az égen Gyémántként szikráznak az éj sötétkékjében. De egyik fénye sem csillog olyan szépen. Mint a szeretet fénye az ember szívében.”
  • en
  • hu
Archívum
Látogatottság:
Mai napig: 44558